399 tag, 107 autó a parkolóban, ebbol 29 bérelheto!
XVI. Nemzetközi Zalamenti Veterán Autó-Motor Találkozó

XVI. Nemzetközi Zalamenti Veterán Autó-Motor Találkozó

- 2011.08.21 18:20

Ide sem jutottunk el :)


Múltkor írtam, hogy estig sőt éjjelig csináltam/tuk az autót mire jó lett. Ennek fő oka, hogy 700 km-t terveztünk menni a ZEG-i túrán és gondoltam kisgyerekkel nem lenne jó megállni. Megvannak az új alkatrészek beleteszem. Nos az autóba bepakoltunk, babakocsi, utazóágy stb.... a hátsó ülésre is került motyó. Nagy lendülettel vágtunk bele a Zalaegerszegre vezető útnak. Úgy gondoltam végigmegyünk a Balaton parton. Én is szeretem és a Törpe is tud nézelődni. Elsőnek egy rendőr meszelt le a rendszám miatt, de nem talált semmit így útnak engedett minket. Aztán Balatonalmádiban éreztem, hogy nem jön fel teljesen a fék. Kicsit nyomogattam jó lett (úgy éreztem). Utána aztán puhulni kezdett. Azonnal megálltam, mert a Cadillac-nek 1 körös a rendszere. 2400 kg elszabadul az Isten sem fogja meg. Szerencsére még a fékolaj tartály alján volt folyadék így nem kapott levegőt. Viszont már gondoltam itt nagy a baj, mert túl sok hiányzik belőle.

A történethez hozzá tartozik, hogy előző nap végigjártam minden boltot, hipermarketet autóemelőt keresve. Trapézt szerettem volna, mert az kis helyen is elfér, de magasra emel. Ez azért fontos, mert a régi amcsi verdákat általában lökhárítónál emelték. A Cadillac sem kivétel ez alól, persze én sem vagyok hülye, hogy ott próbálkozzak azért van az alváz. Ám a hátsó kerék csak akkor jön ki a takaró (fender skirt) alól, ha mind a kettő a levegőben van. Lássuk be ezt a vizonylag kezelhető kis 2 tonnás krokodil emelő nem tudja kivitelezni.

Lényeg, emelő nélkül indultunk el. Leellenőriztem a kerekeket már jelezte az autó "Ne menjünk ma sehova Főnök!" a bal első szelep fújás után beragadt. Gyorsan gurultam a gumishoz, ahol egyből beletettek egy új szelepet. Motortúráztatással kellett fizetnem cool.

Tehát emelő nélkül álltunk az almádii buszmegállóban. Most mi legyen? Pici családom a kocsiban ül én meg nem tudok mit tenni? Egy F Astrából egy szellemes paraszt kikiabált, hogy hozzak benzint? Utána kellett volna dobnom a kerék kulcsot. Lehet akkor nem lett volna ennyire jókedvű. Egyértelmű volt a helyzet szereznem kell egy emelőt. Du. 6 körül járt esélytelen a dolog. Akkor leintek egy teherautót. Látom zebra előtt közeledik egy Dodge Ram. Hohohohohóóóóó egyből lengetek meg is álltak. E. Laci alias Lake (később kiderült, hogy ő is fórumos) egyből kikapta a Dodge emelőjét és egy pár kesztyűt. Miután megszüntettem a kontaktust aszfalt és kerék között szembesültem a szomorú ténnyel hátul ereszt a fékerőelosztó. Elmentünk a benzinkútra vettem fékolajat. Húztam a hollandin, de nem szűnt meg a szivárgás. Mivel így menni nem lehet vele, egy életem egy halálom megpróbálom megtépni. Sikerült végigrepedt a régi elosztó (igaz már javított volt). Itt volt a vége. Lake hívott szerelő ismerőst, de nekik sem volt még csak hasonló sem.

2 választás maradt: itt hagyom a kocsit vagy trélerrel elviszik és még a karácsonyi ajándék pénzt is lehúzzák rólam. Ekkor megjelent Andor, aki valamikor RPM-es volt. Bemászott a kocsi alá és ő is ugyanarra jutott, mint mi. Kössük el a hátsó kört. A fém fékvezeték összenyomásától elzárkóztam már az elején, mert borzalmas meló újrafűzni (alvázon átmegy gyárilag). Nekem nem volt olyan szerszámom ami alkalmas lett volna a célra. Ekkor kérdezi patentfogó valakinek? Lake-nél ez is volt. Szétszedtük a gumicsövet, félbe hajtottuk és ami a csövön kifért. Mentem egy próbakört jónak tűnt. Andor vissza a kocsi alá és felragasztotta az alvázhoz nehogy elhagyjam.

Közben egy púpos Wartburg is megállt. Megkérdezték tudnak-e segíteni és beszélgettünk egy kicsit. Lerobbanós minitali lett az egészből :).

A családért Feleségem jó barátja jött el, mert nem akartam, hogy velem jöjjenek. Bármi történik ne üljenek benne a dögben.

Szóval megköszönve az önzetlen segítséget elindultunk haza. Sima út volt leszámítva, hogy egy rutinos női vezető besatuzott előttem, mert ő mégis csak befordult volna. Murphy törvénye ilyen... Hab a tortán, hogy a patent fogó nem mozdult el sőt egy csepp olaj sem ment el a rendszerből.

Ugyan már megtettem, de itt is megköszönném Laci és Andor önzetlen segítségét. Egyébként az új elosztó már készen van, jövőhéten össze is rakom.

Jövőre természetesen újra megpróbáljuk a túrát.

B.R.

veteran-auto.hu Kep 002.jpgveteran-auto.hu Kep 001.jpgveteran-auto.hu Kep 009.jpgveteran-auto.hu Kep 007.jpgveteran-auto.hu Kep 003.jpgveteran-auto.hu Kep 006.jpgveteran-auto.hu Kep 004.jpgveteran-auto.hu Kep 010.jpgveteran-auto.hu Kep 012.jpg